Túlélési kézikönyv elvált anyáknak
(Alexandra, 2007)
„Nos, kedves sorstárs, most, amikor hirtelen szembesültél azzal, hogy férjed egy más nővel kezdi újra az életét, így egyedül kell felnevelned gyermekeidet, és háromszáz kilométeres körzetben egyetlen egy valamire való facér férfi sincs, aki nem hogy feleségül venne, de legalább esténként felhívna és annyit mondana, hogy aludj jó drágám, szóval most, amikor a gyerekek már lefeküdtek, de te nem tudsz aludni, mert csöpög a WC, holnap ki fogják kapcsolni a telefont, mert már megint nem fizetted be a számlát, a legkisebbnek óvodai évzárója lesz, de nem volt időd elmenni fodrászhoz és egyébként sincs egy rendes ruhád se...szóval most, amikor elfog a düh, és azt mondod, hogy azért is végigcsinálom, jobb ha mindjárt az elején tisztába vagy azzal, hogy baromi nehéz lesz. Minden csepp erődre szükséged lesz. Ezért született meg ez a könyvecske, hogy segítségével be tudd osztani az energiádat, hogy túléld az elkövetkező évtizedeket. Amikor is végre nagymama leszel...és kezdheted az egészet elölről...”
A Szent Grál üzenete
Az eltitkolt magyar vonatkozások
(Alexandra, 2007)
„A Szent Grál kifejezés hallatán sokan bizonyára egy ragyogó, szent kehely képét látják maguk előtt, amit talán Jézus használt az utolsó vacsorán, vagy vérét fogták fel benne, amikor a keresztfán függött. Mások számára ez a legendás Bölcsek köve, vagy ez az a smaragd, amely Lucifer koronájából hullott ki… és még folytathatnánk a felsorolást. Lehet azonban, hogy a Szent Grál csak ezek egyike. Vagy talán mindegyike. De az is lehet, hogy valami egészen más. A Szent Grállal kapcsolatos számtalan elképzelés egyvalamiben mindenképpen egyezik: e misztikus „valami” isteni eredetéhez nem férhet kétség.
A Szent Grál mibenlétével kapcsolatban a XX. században új elmélet született. Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln a The Holy Blood and the Holy Grail című könyv írói megdöbbentő felfedezésre jutottak: szerintük egyrészt Jézus és Mária Magdolna kapcsolatából születtek leszármazási sora, másrészt valamifajta titkos tudás, bölcselet. Ugyanakkor Laurence Gardner, a neves családfakutató, a Genesis of the Grail Kings című, szintén nagysikerű könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a szent vérvonal elején többek között a bibliai Nimród áll, aki viszont a néphit és a középkori krónikáink szerint a magyarok mitikus ősapja. Ezekből a megállapításokból több döbbenetes következtetés is adódhat: például ha Szent Grál valóban Jézus szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid, a zsidók királyának születése előtt, Nimródtól kellett indulnia, valamint ha bármifajta egyetemes tudásforma rejlik benne, akkor az Nimród népéhez köthető.
Van-e ezeknek a feltételezéseknek valamilyen reális alapjuk? Bunyevácz Zsuzsa a neves külföldi szerzők által felvetettek alapján, újságíróként, közös nyomozásra hívja az Olvasót. Elsősorban nem arra kereste a választ, hogy mi is az a Szent Grál, hanem annak eddig kevésbé kutatott, Kr. e. 1000 előtti és Jeruzsálemen kívüli vonatkozásaival foglalkozott... és a „hivatalos” állásponttól merőben eltérő következtetésre jutott például az utolsó vacsora kelyhével, a Torinói lepellel, a szabadkőművesség eredetével vagy például a holt-tengeri tekercsekkel kapcsolatban.
Aligha találhatunk jobb mottót e könyvhöz, mint a László Gyula szavait: „…aki azt mondja, ,így volt’, az magamagát csapja be (és az olvasót), aki azt mondja: ezért és ezért így lehetett, arra érdemes odafigyelni!”. Egy nem tudományos – bár tudományos alapossággal megírt – izgalmas és olvasmányos könyvet tart kezében az olvasó, aki a szerzőhöz hasonlóan, valószínűleg laikus az érintett szakterületeken. Bunyevácz Zsuzsa úgy próbálta megoldani ezt a nehézséget, hogy a szakemberek megállapítására hagyatkozva, a logika eszközével élve készteti közös gondolkodásra az érdeklődőket.”
Az Új Világrend tízparancsolata
avagy a Szent Grál elrablása?
(Alexandra, 2009)
„Régi igazság, hogy a történelmet a győztesek írják. Az emberek mindig is próbáltak magyarázatot találni a történelmi eseményekre, napjainkban azonban úgy tűnik, egyre többen akarnak hitelesebb képet kapni annál, mint amit az iskolákban tanítanak, vagy amit a főáramlatú média sugall. Bunyevácz Zsuzsa – nem lévén történész - csupán arra vállalkozott, hogy összegyűjtsön egypár talán kevésbé ismert adatot, tényt, megpróbáljon rávilágítani néhány olyan összefüggésre – különös tekintettel a magyarokkal kapcsolatban -, amelyeket nem gyakran emlegetnek. Az olvasó mindezek segítségével bepillantást nyerhet a történelmi események hátterébe, az így kialakított kép azonban meglehetősen különbözik attól, mint amit a „győztesek” állítanak.
„Nem tudunk a magyarokon, illetve őseinken, ragozó nyelvű rokonainkon kívül másokat felmutatni a világban, akik a Szent Grál összes megnyilvánulási formájához kötődnének valamiképpen, legyen az például valamifajta ősi bölcselet, mágustudás, amely eredete a vízözön előtti időkre vezethető vissza” – írta a Szent Grál üzenete című nagysikerű könyvének utolsó fejezetében. A magyarság feladatát egy sumir himnusszal jellemezte: „Országok országa, Törvénytudás népe, Napkelet s Nyugat közt a Világnak fénye. Nagy a Te nemzeted, nagy a te végzeted, oly messze magasztos, hogy föl sem érheted…”
Részben e gondolatmenet folytatásaként írta meg újabb könyvét, amely az őskortól napjainkig követi nyomon a történelmi eseményeket. Az emberiség aranykorában még harmóniában éltünk a természettel, a szent Univerzummal és kivétel nélkül mindenki a Szent Grál birtokosa volt. Hosszú utat kellett megtennünk, amíg „üzlet lett az egész világ”, amíg eljutottunk oda, hogy a GDP alapján ítélnek meg minket és a szabadpiac az imádat tárgya. Lehet, hogy útközben elvesztettünk valamit? Talán éppen a Szent Grált?
Ma a világ három leggazdagabb emberének együttes vagyona nagyobb, mint a legszegényebb fejlődő országok hatszáz millió lakósának összes évi jövedelme. Vagy: a világ kétszáz leggazdagabb emberének az együttes vagyona ezermilliárd dollár, ugyanakkor a napi egy dollárból élők száma 1,3 milliárd. És miközben egyesek sokmilliárd dollárt forgatnak a tőzsdéken és képesek arra, hogy egy ország gazdasági stabilitását megingassák, addig harminchatezer gyerek hal meg naponta éhínség miatt… Ez lenne az Új Világ rend? Néhány pénzember uralma az egész világ felett? Ha valóban épülőben van egy új világ, akkor az csupán a véletlen műve? Vagy igazuk lehet az összeesküvés elméleteknek, amelyek közös lényege szerint létezik egy szorosan együttműködő csoport, amely a világuralom elnyerése érdekében tevékenykedik, és e titokban dolgozó csoportok képesek nemzeteket, birodalmakat elsöpörni, háborúkat, forradalmakat kirobbantani?
Ha valóban épül az Új Világrend, akkor nekünk mi a szerepünk benn? Áldozatai vagyunk vagy bűnösök? Vagy éppen az a küldetésünk, hogy visszahozzuk az aranykor szemléletét?”
A Szent Grál keresése
2012 – új korszak hajnala?
(Alexandra, 2011)
„Valószínűleg az emberek döntő többsége nem gondolja, hogy 2012-ben tényleg véget érne a világ, ugyanakkor egyre többen érezik, fordulóponthoz érkeztünk. Válság válság hátán, szellemi zűrzavar uralkodik mindenütt, nem tudni, kiknek higgyünk, alig van fogódzó. Egyre többen gondolják úgy, az élet nem merülhet ki csupán a létfenntartásért vívott küzdelemben, kell lennie valami végső célnak is. Egyre többen nem akarnak belenyugodni abba a tudományos magyarázatba, hogy létünk csupán egy véletlen „baleset” következménye, és egyre többen szeretnék tudni, mi végre vagyunk is a Földön.
Bunyevácz Zsuzsa megpróbálta párhuzamba állítani a természettudományok és az ősi és a szent iratok némely megállapítását a világegyetem keletkezésével és működésével, az élet kialakulásával és az ember származásával, illetve történetével kapcsolatban, hátha találni valami közöset bennük, ami talán fogódzót nyújthat, és segíthet megoldani a modern kor problémáinak egy részét, meghatározni helyünket a világegyetemben, és az élet értelmére és lényegére is nyújt valamiféle magyarázatot. De arra is választ keres, elképzelhető-e, hogy a maják, illetve az évezredekkel előttük élő, nagy műveltségű kultúrák olyan tudás birtokában voltak, aminek mi már nem vagyunk? Talán csupán véletlen-e, hogy az ősi kultúrák többsége úgy képzelte, folyamatosan visszatérő ciklusokban működik a világ? Véletlen-e, hogy több kultúrában is azt tartják, az emberiség a távoli aranykor után egyre inkább „elsötétült”, és jelenleg a legsötétebben, a vaskorban él, ami után aztán minden kezdődik elölről? Ha nem is lesz vége a világnak, lehet, hogy valóban egy új korszak kezdődik? És az milyen lesz? És mi a mi szerepünk ebben az időszakban? Vajon befolyásolhatjuk a jövőnket?
Vajon a tudományos magyarázatok elegendők-e a világegyetem megértéséhez, vagy szükségünk lehet-e esetleg másfajta megközelítésre is? És ami talán ennél is fontosabb: boldogabbak vagyunk-e a tudományos magyarázatoktól, vagy esetleg hiányzik valami más is? A nyugati ember világnézetére a racionális megközelítés jellemző, világunkat csupán biológiai, kémiai vagy fizikai, mechanikus folyamatok összességeként írjuk le, ez által pedig éppen a lényegtől, az élet misztériumától vágtuk el magunkat. Nem kellene újra megteremteni ezt a kapcsolatot?”
Félni csak... kinek is lehet?
(Magyar Menedék, 2013)
„Feltűnő módon a Nyugat történészei, régészei, antropológusai és más szakemberei mintha nem szívesen beszélnének azoknak a népeknek a csodálatos alkotásairól, birodalmairól, akik nem indoeurópai vagy sémi eredetűek…
A keleti lovas népek, a turániak sem tartoznak történészeink kedvencei közé. Nagy Sándorról beszélünk, aki részegen felgyújtotta Perszepoliszt, de Attila nem Nagy, aki több nyelven beszélt, adófizetésre kötelezte a kor nagyhatalmait…
„…És amikor már a tengerhajózással kapcsolatban is vádakat fogalmaztak meg ellenünk, nyilvánvalóvá kellett válnia, valójában nem arról szól a történet, ami a felszínen látszik… Honnan ered ez az ellentét a magyarok és a “művelt Nyugat” között? Tán valami ősi ellentéttel van dolgunk? …És valójában mi az, amit nem tudnak megbocsátani nekünk?”
Túlélési kézikönyv elvált anyáknak
(Alexandra Könyvesház, 2014)
… Egyszer beugrottam ebédelni valahova. Egy meglehetősen öregnek tűnő asszony ült mellettem, aki valahogy ismerős volt. Nagyon vénnek látszott, a szeme alatt lógott a bőr, tele volt ráncokkal, ülve is látni lehetett, hogy hajlott a háta, maradék kis haja teljesen ősz volt. Mindenképpen idősebbnek tűnt nálam, azonban hirtelen beugrott, hogy az egykori gimis osztálytársam lehet. Megkérdeztem hát tőle:
– Véletlenül nem az osztályomba járt az X gimnáziumban?
– Igen, odajártam. De mondja, mit tanított? – hangzott a lehangoló a válasz.
… Ezért is döntöttem úgy, hogy a Túlélési kézikönyv elvált anyáknak című könyvem folytatásaként egy újabb történetet – persze újabb tanácsokkal – adok közre, időközben ugyanis nemcsak a gyerekeink lettek idősebbek. Talán e könyv segítségével könnyebb lesz elviselni a nehézségeket, amikről tudjuk, soha nem lesznek kisebbek, csak lassan megszokjuk őket…
