Dr. Pálfalfy Sándor hagyatéka

Dr. Pálfalvy Sándorról a következőket sikerült megtudnom: 1908-ban született Magyarországon és1982-ben hunyt el St. Petersburgh-ban, az Egyesült Államokban. Orvos volt. Nem ismert pontosan, mikor került az Egyesült Államokba, de az biztos, hogy1958-ban már Birminghamban élt, és az ottani kórház sebész főorvosaként dolgozott 1965-67 között. Érdeklődése már korán az ősi Mezopotámia felé irányult, az emigrációban évtizedeken át folytatott nyelvészeti kutatásokat, számos történelmi vonatkozású tanulmányt írt ezzel kapcsolatban. Az emigrációban megjelent PULI, illetve a THE PULI című lapok szerkesztője volt.
Hagyatékának sorsa ez idáig számomra nem ismert. Annyit tudok, hogy pár éve prof. dr. Pap Lajos szívsebész az Egyesült Államokban járt, őt keresték meg ott élő magyarok azzal, hogy hozza haza és tegye közkinccsé a Pálfalvy hagyatékot, amely tudomásom szerint akkor már egy „pajtában” porosodott. Ez végül megérkezett prof. dr. Papp Lajoshoz (ennek részleteinek most próbálok utána járni.) , aki engem kért meg, hogy próbáljam mások számára is elérhetővé tenni. E munkát elvégeztem, mert úgy gondolom, e hatalmas anyag fontos részét képezi az egyetemes és a magyar kultúrkincsnek.
Az eredeti kézirat meglehetősen rossz állapotban, rendezetlenül került hozzám. Azon semmit sem változtattam, csupán rendszereztem a különféle dossziékban heverő lapokat. Valamely szótárak A-tól Zs-ig tartalmaznak szavakat, némelyek hiányosak, ezeket pontosan jelöltem az egyes fájlok címeiben.


Dr. Pálfalvy Sándor
SUMIR – MAGYAR SZÓTÁR I.
(P. Anton Deimel S. I.: SUMERISCH – AKKADISCHES GLOSSAR, Roma 1934. művének teljes feldolgozásában)
Birmingham, 1971.
1-773. o.
A - Su

Dr. Pálfalvy Sándor
SUMIR-MAGYAR SZÓTÁR II. (Deimel alapján)
A szerkesztő megjegyzése:
Az eredeti dosszién csupán a fenti cím szerepelt, hiányos.
Az eredeti dossziék külön-külön a következő oldalszámú oldalakat tartalmazták, amelyeket a szerkesztő rakott a következő sorrendbe:
(H) :375- 394, (K): 436-480, (N): 531-571, (Ṧ): 572-607, (S): 609-646, (T) 647- 680, (S -T): 231-312, (Z): 746-769

Dr. Pálfalvy Sándor
SUMIR – MAGYAR SZÓTÁR, PÓTFÜZET I-II
(P. Anton Deimel S. I.: SUMERISCHES LEXIKON,
Roma 1927-1937. művének teljes feldolgozásában. PÓTFÜZET I-II.)
Birmingham, 1971.
1- 77. o.
A – Z

Dr. Pálfalvy Sándor
SUMIR – MAGYAR SZÓTÁR
(Prof. René Labat: MANUEL D’ ÉPIGRAPHIE AKKADIENNE,
Paris, 1952. művének teljes feldolgozásában.)
Birmingham, 1969.
1-202. o.
A - R

Dr. Pálfalvy Sándor
SUMIR TŐ- ÉS ALAPSZAVAK
(A szerkesztő megjegyzése:
Az eredeti dosszién csupán a fenti cím szerepelt.) Hiányos.
126-376. o.
Ga - Su

Dr. Pálfalvy Sándor
AKKÁD – MAGYAR SZÓTÁR
(Prof. René Labat: MANUEL D’ ÉPIGRAPHIE AKKADIENNE, Paris, 1952. művének teljes feldolgozásában.)
Birmingham, 1970.
1-103. o.
A - Mu

Dr. Pálfalvy Sándor
AKKÁD-MAGYAR SZÓTÁR (Deimel alapján)
A szerkesztő megjegyzése:
az eredeti dosszién csupán a fenti cím szerepelt. Hiányos.
136 – 375. o.
E – L

Dr. Pálfalvy Sándor
AKKÁD – MAGYAR SZÓTÁR - PÓTLÁS
Birmingham, 1970.
A szerkesztő megjegyzése: Az eredeti dosszién csak a fenti cím szerepelt.
1-64. o.
A – Z

Dr. Pálfalvy Sándor
BABYLONI-MAGYAR SZÓTÁR
(Robert Francis Harper Ph. D.: THE CODE OF HAMURABI KING OF BABYLON – about 2250 B. C. London, 1904. című művének teljes feldolgozásában)
Birmingham, 1970.
1-74. o.
A-W

Dr. Pálfalvy Sándor
MEZOPOTÁMIAI ÉS MAGYAR HELYSÉGEK (A-Z)
és
MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉINEK NEVEI

(számozatlan oldalak)

Dr. Pálfalvy Sándor
TANULMÁNYOK